Egy szív a gyerekekért Alapítvány

TÁMOGATOTT GYÓGYKEZELÉSEK – MÁJTRANSZPLANTÁCIÓ 2023

MANNA 3 ÉVES

KÉT ÉS FÉLÉV FESZÜLT VÁRAKOZÁS UTÁN MANNA GYÓGYUL

Manna vese és májtranszplantáció - Egy szív a gyermekekért AlapítványManna most három éves. Nagyon ritka anyagcsere betegség miatt kellett Hamburgba utaznia. Szervezete nem tudta lebontani az oxalátot, emiatt tönkre mentek a veséi, mája is „cserére” szorult.

Hosszú-hosszú ideig naponta három óra hosszáig tartó hemodialízis kezelésben részesült. Elképzelni is nehéz lehet, hogy milyen terhet jelentett ez neki és szüleinek.
Gyógyulása érdekében vese,-és májtranszplantációra volt szüksége. Ezt az igen nehéz és komplikált műtétet Hamburg-Eppendorfban az Egyetemi Klinikán tudták elvégezni.
Manna két éve került fel a német transzplantációs listára, 2023. júniusában lett meg a szükséges 40 pontja, ekkor édesanyjával együtt ki tudott utazni Hamburgba a klinikára.

Várakozással teli izgalomban teltek a napjaik. Másfél hónapot vártak a TELEFONRA, ami egy keddi nap reggelén szólalt meg: „vannak alkalmas szervek”. Este 9 óra után kezdődött meg a műtét. Sikerült!

Manna a transzplantációk után másfél hetet volt intenzív osztályon, majdnem egy hónapot normál osztályon. A Ronald McDonald házban még három hetet töltöttek el. Az utolsó ellenőrzést követően indulhattak haza. Itthon is folyamatos ellenőrzés mellett gyógyul, végre itthon lehet szerető családja körében.

Végezetül álljanak itt édesanyjának a szavai:
„Ezúton is hálával és köszönettel gondolok MINDENKIRE, aki közvetlenül vagy közvetetten segítette idehaza, odakint és odafent az utunkat! Köszönöm szépen!
Valamint a donorunk emlékét szívünkben hálával hordozzuk, és minden évben két születésnapja lesz Mannának!”

Érdemes megismerni néhányat Manna édesanyjának személyes észrevételeiből – személyes benyomásaiból: Megtekint

facebook Megtekint a Facebook-on

Mentés

Mentés

Mentés

ADOMÁNYÁVAL GYERMEKEK ÉLETÉT MENTHETI MEG.KÉRJÜK KATTINTSON AZ ALÁBBI GOMBRA



KÖSZÖNJÜK

Mentés

Mentés

Mentés

© Copyright - Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány - designed & coded: Artsolution