Egy szív a gyermekekért Alapítvány

EGY SZÍV A GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY – LEVELEK 4Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány

Kutatás – tanulás támogatása

Kutatómunkám és szakmai eredetű céljaim eléréséhez 2005. őszén szponzort kerestem. A legtöbb esetben zárt ajtóra találtam, mivel a legtöbb cégnek ill. alapítványnak nem volt érdekében egy anyagi hasznot nem hozó, kezdő orvos által végzett kutatómunka támogatása. Munkám során nem volt lehetőségem a szponzoráló cég megnevezésére, nevének ismertebbé tételére sem, mely a pályázatok többségénél alapkövetelmény volt.

Tudtam, hogy munkahelyemen a krónikusan kezelt beteg gyermekek szüleinek segítésében, külföldi kezelésre szoruló csecsemők szüleinek elhelyezésében az „Egy szív a gyermekekért alapítvány” jelentősen kiveszi a részét, de ennél mélyebben nem ismertem tevékenységüket. Nem tudtam, hogy céljuknak tekintik olyan fiatal orvosok szakmai előmenetelének segítését is, akik a későbbiek során külföldi tanulmányaikkal, kutatómunkájukkal saját hazájuk és intézményük szakmai fejlődését segítik elő a beteg gyermekek gyorsabb és korszerűbb gyógyítása érdekében.

Mentorom hívta fel a figyelmem az „Egy szív a gyermekekért alapítvány” pályázatára és beadtam kérésemet azzal a céllal, hogy Németországban, a hamburgi egyetemi gyermekklinika kutató laboratóriumában töltendő fél évre anyagi támogatást kapjak. 

Az alapítvány lakhatásom anyagi támogatását pár hét átfutási idő után pozitívan bírálta el.
A fél éves hamburgi munka során számos klinikai- és kutatóorvosi tapasztalatra tettem szert, melyeket gyakorló orvosi- és tudományos tevékenységemben a mai napig használok. Az idegen környezetben, a fárasztó munkanapok után jóleső érzés volt egy otthonos, nyugodt környezetbe hazatérni, melynek feltételeit az „Egy szív a gyermekekért alapítvány” biztosította.

Ezúton köszönöm meg ismételten támogatásukat és segítségüket! Isten áldását kívánom további tevékenységükhöz.

Hamburg

1 2 3 4 5 6 7

Egyszív a Gyermekekért Alapítvány Paypal Adományozás
ADOMÁNYÁVAL GYERMEKEK ÉLETÉT MENTHETI MEG. KÉRJÜK KATTINTSON AZ ALÁBBI GOMBRA

KÖSZÖNJÜK
Adományozás REpont applikáció segítségével
Egyszív a Gyermekekért Alapítvány adományozás

© Copyright - Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány - designed & coded: Artsolution