Egy szív a gyerekekért Alapítvány

TÁMOGATOTT GYÓGYKEZELÉSEK – MÁJTRANSZPLANTÁCIÓ 2023

IMIKE 4 ÉVES

IMIKE HAMBURGBAN ÚJ MÁJAT ÉS VESÉT KAPOTT

Egy szív a gyermekekért Alapítvány - Imike májtranszplantáció2023-ban Manna és Imike együtt voltak Hamburg-Eppendorf-ban az Egyetemi Klinikán, mindketten új májat és vesét kaptak. Manna mamája a transzplantációra várás és a műtét rögös útját mutatta be, Imike nevelő mamája Katalin meg a hétköznapokkal ismertet meg minket.

Katalin ezt írja nekünk a Hamburgban töltött hétköznapjaikról.

„Én, mint nevelőszülő utaztam el Imikével Hamburg-Eppedorfba az Egyetemi Klinikára. Imikének dupla máj,- vese transzplantációra volt szüksége. Mája nem termelt egy enzimet, ezért minden szervébe lerakodott az oxalát, ami neki a szemét is érinti. Életben maradáshoz hemodialízre kellett járnia Budapesten a SOTE I. sz. Gyermekklinikára. Itthon heti hat napon keresztül három órahosszában, Hamburgban pedig a hét öt napján szintén három órahosszában volt szüksége erre a kezelésre a transzplantációig. A kiutazáshoz a megadott paramérek alapján 40 pontot kellett összegyűjtenünk.
Hamburgba 2023. június 19-én érkeztünk meg. Az első két heten a kórházban az alapvizsgálatokra került sor. Végig mindenki nagyon segítő kész és aranyos volt. Sajnos nem tudok németül, ha kellett tolmácsot hívtak ő mindenben segített, mindig nagyon megnyugtató, kedves volt. Mikor Emese nem volt velünk, a nővérek a google fordítót használták, hogy megértsük egymást.
Klinika napi három étkezést biztosított a szülőknek is. Reggelinél vacsoránál háromféle zsömle és kenyér közül lehetett választani, valamint felvágottak, sajtok, zöldségek, tej, kávé, kakaó, tea, gyümölcslé, joghurtok, pudingok, dzsemek, mogyorókrém stb. alkották a bőséges kínálatot. A gyerekeknek, ha diétára vagy speciális ételre volt szükségük azt is megoldották. A kicsik részére volt egy konyha, ahol bébiételek, gyümölcs, pürék, gríz, bébi ital biztosította a választási lehetőséget, el lehetett venni azt, amire szükség volt. A pelenkát, popsitörlőt a kórház adta a szűkséges mennyiségben.
Minden emeleten van játszószoba rengeteg játékkal felszerelve, óvónéni foglalkozik a gyerekekkel.
A vizsgálatok után a parkon keresztül tíz perc sétával mentünk a Ronald házba. A Roni házban is mindenki segítőkész és kedves, van játékszószoba, kerékpárok, a kertben szabadtéri játékok, hinta csúszda. Minden kedd reggel és csütörtök este az önkétesek készítették és szolgálták fel az ételt.
Ha nem tudunk németül se baj, mert angolul mindenki beszél, vagy ők is használják a google fordítót. A szoba nagyon kényelmes. 2023. július 16-án kaptuk meg a várva várt riasztást a transzplantációra, ami szerencsére sikeres volt. Három hetet voltunk intenzív osztályon, utána a normál kórteremben hat hetet. Ronald házba visszatérve, onnan jártunk a kontroll vizsgálatokra, október elején jöttünk haza.
Köszönöm szépen mindenkinek, aki közvetlenül vagy közvetetten hozzájárult ahhoz, hogy Imike és én kint lehessünk!

Katalin

facebook Megtekint a Facebook-on

Mentés

Mentés

Mentés

ADOMÁNYÁVAL GYERMEKEK ÉLETÉT MENTHETI MEG.KÉRJÜK KATTINTSON AZ ALÁBBI GOMBRA



KÖSZÖNJÜK

Mentés

Mentés

Mentés

© Copyright - Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány - designed & coded: Artsolution