Egy szív a gyermekekért Alapítvány

TÁMOGATOTT GYÓGYKEZELÉSEK – MÁJTRANSZPLANTÁCIÓ 2021

MIRA 9 HÓNAPOS

Szandra, Mira mamája ezt meséli nekünk:

Mira májtranszplantáció - Egy szív a gyermekekért Alapítvány„Mira 2021. március 3-án született. Harmadik életnapján az átlagosnál jobban besárgult, intenzív osztályra került. Viszonylag gyorsan kiderült, hogy nem csak újszülöttkori sárgaságról van szó. A vizsgálatok után egy ritka fejlődési rendellenesség, epeút elzáródás gyanúja merült fel. Ezt a 2021. március 29-én elvégzett Kasai műtét is alátámasztotta. Mira szépen felgyógyult a műtétből. Rövid ideig javultak az eredményei, de júniusban elkezdett romlani az állapota és végül július elején, egy fertőzés után az orvosok úgy döntöttek, hogy májtranszplantációra van szükség.

Hamburgba július 20-án, kedden érkeztünk meg. Mindenki nagyon kedvesen fogadott minket. Mira és én a klinikán kaptunk egy szép szobát, amíg Mira apukája a Ronald McDonald Házba költözött. Már az első napokban elkezdték a kivizsgálásokat, a donorjelölt Mira apukája lett.

Mira állapota gyorsan romlott a megérkezésünk utáni napokban, vasárnap délután át kellett szállítani az intenzív osztályra, mélyaltatásba került, felrakták a sürgősségi transzplantációs listára is. Nagyon izgultunk miatta, de az orvosok bíztak abban. hogy stabilan tudják tartani az állapotát, amíg nem érkezik megfelelő felajánlás a listáról, vagy végeznek Mira apukájának kivizsgálásával. Szerdán már hívtak is, találtak egy jónak tűnő májat Mirának, ami még aznap éjjel megérkezett. Az orvosok megfelelőnek találták a szervet és rögtön nekikezdtek a műtétnek. 11 hosszú óra múlva hívtak minket, hogy minden rendben ment, Mira nagyon ügyes volt. A műtét után még 3 hetet töltött az intenzív osztályon, majd visszakerültünk a gyerekosztályra. A gyógyulás megállíthatatlan volt, minden nap egyre jobban és jobban lett, erőre kapott, a bőre és a szemei szépen kifehéredtek, jól evett és aludt. Nagyokat sétáltunk, amit Mira a hosszú bezártság után nagyon élvezett.

Végül, 60 nap kórházi tartózkodás után kiengedtek minket a Ronald házba, ott végre együtt lehetett a családunk. Itt további 2 hetet töltöttünk, ami alatt még kétszer kellett visszamennünk kontrollra a kórházba. Mikor már minden eredmény megfelelő volt, október 1-én haza  utazhattunk Budapestre.

Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki valamilyen módon segítette Mirát a gyógyulásban! Köszönjük az orvosoknak és az ápolóknak a SOTE II Intenzív Osztályán és a Bókay Gyerekklinika Hepatológiai és Csecsemő Osztályán, hogy kezelték és vigyáztak Mirára a műtétig! Köszönjük a hamburgi UKE dolgozóinak, hogy megmentették Mira életét! Köszönjük a donornak és családjának, hogy felajánlásukkal egy második esélyt adtak a kislányunknak! Köszönjük Kelenhegyi Juditnak és az Egy Szív a Gyermekekért Alapítványnak, hogy önzetlenül támogattak minket életünk egyik legnehezebb időszakában! Köszönjük a hamburgi Ronald Háznak, hogy szállást és biztonságot nyújtottak nekünk, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá! Köszönjük Emesének és Meike-nek, hogy rögtön segítettek, ha kellett! Végül, de nem utolsó sorban köszönjük a családunknak és barátainknak, ismerőseinknek a támogatást ezen a hosszú úton!”

facebook Megtekint a Facebook-on

Mentés

Mentés

Mentés

Egyszív a Gyermekekért Alapítvány Paypal Adományozás
ADOMÁNYÁVAL GYERMEKEK ÉLETÉT MENTHETI MEG. KÉRJÜK KATTINTSON AZ ALÁBBI GOMBRA

KÖSZÖNJÜK
Adományozás REpont applikáció segítségével
Egyszív a Gyermekekért Alapítvány adományozás

© Copyright - Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány - designed & coded: Artsolution