Egy szív a gyermekekért AlapítványEgy szív a gyermekekért AlapítványEgy szív a gyermekekért Alapítvány

TÁMOGATOTT GYÓGYKEZELÉSEK – MÁJTRANSZPLANTÁCIÓ 2020

MIRA 2 ÉVES
Mira kórházban

Mira kórházban

I. MIRA A HARCOS

Mira még nincs két éves, de már annyit harcolt a kis életért, mint amennyit sok felnőtt egész életében sem.

Nehéz sors jutott neki, de nagyon sokan vannak azok, akik sok mindent megtettek azért, hogy meggyógyuljon és teljes életet tudjon élni. Az „Egy szív a gyermekekért” Alapítvány már 2019. decemberében eldöntötte, hogy segítséget biztosít számára, lehetőséget a gyógyuláshoz. Példátlan összefogás alakult ki itthon és Németországban is a kislányért az orvosok, lakóhelyének –  Igalnak  – az önkormányzata, az alapítvány és minden  más segítő között. Mindenki igyekezett erőn felül mindent megtenni Mira életének megmentésért.

Májusban utazott ki Németországba, Hamburg-Eppendorfba, ahol az egyetemi klinika fogadta őt kivizsgálásra, majd döntöttek arról, hogy májtranszplantációra van szüksége. Bonyolította a helyzetet, hogy nem volt a családban olyan személy, aki donor lett volna, ezért Eurotransplant listára került.

Néha hónapokat kell várni egy-egy gyermeknek májra, Mirának szerencséje volt! Hamar kapott májat, hosszú, 12 órás műtét után sokan izgultak azért, hogy szervezete befogadja az új májat, és ha lassan is, de meggyógyuljon, felépüljön.  Az első napok nagyon biztatóak voltak. Sajnos aztán minden rosszra fordult. Mira szervezete nem fogadta be a májat, kritikus állapotba került. Mindenki szívszorongva várta a riasztást.

Megérkezett, az utolsó pillanatban az újabb esély, egy új máj! Megint idegőrlő órák, napok következtek. Mira minden égi – földi erejével harcolt. Most jelenleg normál osztályon van.

Drukkoljunk együtt ennek a pici harcosnak, hogy győzzön a nagy háborúban! Ha valaki, hát akkor Ő igazán megérdemli, hogy nyerjen!!!

Második műtét után első találkozás

Második műtét után első találkozás

II. MIRA KÉTSZER KAPOTT ÚJ ÉLETET

El se lehet mondani, hogy milyen hatalmas harcot folytattak orvosok, nővérek és segítők Mira életéért. A természet csodálatos, hiszen két hatalmas megterhelést jelentő műtétet élt túl. Nagyon sok küzdelem és több visszaesés után elkövetkezett az a pillanat, amikor az orvosok kimondták, hogy lehet készülni, csomagolni és elbúcsúzni mindenkitől. Mira  lassan hazajöhet.

Hazaérkezett, az ő gyógyulása mögött hihetetlen összefogás áll. Akár itthon, akár Németországban mindenki Ilonát és Mirát  segítette. Mindenki a maga területén a maximálisnál is többet adott. Most itthon kell neki gyógyulnia, sajnos ez különösen sok odafigyelést és óvatosságot kíván ebben a járvánnyal nehezített időben.

Mira hatalmas küzdő biztos most is minden erejével gyógyulni akar, ebben segíti őt Ilona, az orvosok, a védőnő és az önkormányzat.

Gyógyulást kicsi lány!

facebook Megtekint a Facebook-on

Mentés

Mentés

Mentés


ADOMÁNYÁVAL GYERMEKEK ÉLETÉT MENTHETI MEG.
KÉRJÜK KATTINTSON AZ ALÁBBI GOMBRA





KÖSZÖNJÜK

Mentés

Mentés

Mentés

© Copyright - Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány - designed & coded: Artsolution