Egy szív a gyerekekért Alapítvány

RÓLUNK – TÁMOGATÁSI FELTÉTELEKEgy Szív a Gyermekekért Alapítvány

Tájékoztató az alapítványtól igényelhető támogatásokhoz szükséges iratokról

Az alapítvány csak akkor tud az igényelt támogatás odaítéléséről dönteni, ha a mellékletben megküldött  ADATLAP  kitöltésre került, valamint mindkét szülő részéről egy hónapnál nem régebbi jövedelemigazolást kapunk. Az alábbiakban felsorolt iratokat (eredetiben/vagy másolatban) kell megkapnunk:

1. A támogatás odaítéléséhez kérvényben meg kell határozni, hogy a gyermek nevében mely költségekhez kérik a támogatást, közölve azt is, hogy milyen más támogatást vesznek, vagy vettek már igénybe (alapítványi, önkormányzati, egyéb más személy vagy szervezet által adott hozzájárulás) a gyógykezeléshez.

2. Az illetékes szakorvosi intézet igazolása a külföldi gyógykezelés indokoltságáról és a szükséges kísérők számáról, valamint Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő nyilatkozata a pénztár által vállalt műtéti és egyéb költségekről.

3. Fogadó külföldi kórház/gyógyintézet nyilatkozata a gyógykezelés várható időpontjáról, költségeiről és esetleges bónuszokról.

4. Érvényes TAJ kártya, támogatást csak magyar állampolgár veheti igénybe.

5. Különleges támogatási kérelmek jogosságát igazoló iratok.

6. Gépkocsival történő utazás esetén a gépkocsi iratainak másolatban való leadása, valamint az érvényes biztosítás igazolása. Optimális útvonalterv meghatározása.

7. Szállásköltség esetén előzetes árajánlat bemutatása és szükség esetén a foglalás igazolása.

8. A gondviselő nevére szóló igazolás érvényes bankszámla meglétéről.

9. A területileg illetékes gyermekorvos vagy védőnő véleménye a gyermek jelenlegi és a műtét utáni várható higiéniás körülményeiről.

10. Amennyiben a Kuratórium úgy ítéli meg, az illetékes önkormányzat szociális osztályának felelősség-vállalási nyilatkozata szükséges, mely biztosítékot ad a támogatás cél szerinti felhasználására, és az átadott összeggel történő elszámolásra. A megállapodás az illetékes önkormányzat ellenjegyzését követően válik érvényessé.

11. Ha a gyermeket nem a gondviselő kíséri akkor a kísérő hivatalos meghatalmazása a gyermek felügyeletére és a gyógykezelés ideje alatti ellátására az illetékes jegyző ellenjegyzése mellett.

12. Az odaítélt támogatási összeg ismeretében a  NYILATKOZAT  kitöltése, a megállapodás megkötésekor annak átadása, igazolva az aláírások hitelességét.

13. A támogatás odaítéléshez szükséges adatok valódiságáért a kérelmező felel. Az alapítvány az adatokat bizalmasan kezeli azt harmadik személyek nem adja ki.

A beérkezett kérelmeket az „Egy szív a gyermekekért” Alapítvány kuratóriuma bírálja el, hoz döntést a támogatás mértékéről vagy annak elutasításáról a rendelkezésére álló anyagi lehetőségeinek ismeretében.

1 2


ADOMÁNYÁVAL GYERMEKEK ÉLETÉT MENTHETI MEG.
KÉRJÜK KATTINTSON AZ ALÁBBI GOMBRA





KÖSZÖNJÜK

Mentés

Mentés

Mentés

© Copyright - Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány - designed & coded: Artsolution