Egy szív a gyerekekért Alapítvány

TÁMOGATOTT GYÓGYKEZELÉSEK – GERINCMŰTÉTEK 2018

SAMI 13 ÉVES

HISZÜNK A CSODÁKBAN, A GYERMEKI AKARATERŐBEN

Sami történte már ismert, többször beszámoltunk gyógyulásának állomásairól. Most édesanyja arról  írt nekünk, hogyan látta  ő ezt az állomást.

„2018. június hónapban ismét nagy utazás előtt álltunk, egy újabb gerinc műtét, ez már a  hetedik Zürichben, a Schulthess Klinikán. Ismét Jeszenszky professzor fogja Samit operálni. Sok éves tapasztalat, gyakorlat áll mögöttünk mégis valahogy mindig más és más egy-egy műtét után. Gondolom ez azért is van így, mert Sami pici, 2 éves  korában kezdte el a műtéti sorozatot.  Most már 13 éves kamasz fiú, aki másképpen éli meg az előkészületeket, a műtét utáni felépülést. Hatalmas akarata van, sosem adja fel a nagy fájdalmak ellenére sem.

2018. július végén volt a műtét, közel 6 órás. Minden a tervek szerint alakult, mégis a várakozás nagyon hosszú időnek tűnt. Most nemcsak a gerincén, de a csípő résznél is állított Jeszenszky doktor. Egy kicsit lassabban  ment a felépülés, 3 nap intenzív után  kerültünk le az osztályra, és kezdtük meg a terápiát. Saminak újból, 7. alkalommal is meg kellett tanulnia járni.

Nagyon köszönjük az „Egy szív a gyermekekért” Alapítvány  anyagi  támogatását, hiányában  nem tudtunk volna kiutazni Zürichbe. Sami műtétjét Magyarországon egy orvos sem vállalja, altatási problémája és izombetegsége miatt.

Műtétje után egy hónappal mehetett először vízbe, amit már nagyon várt. A medencében az első mondta az volt: de jó, hogy tudok úszni, ezt nem kell újból megtanulni.

Lesznek még próbatételek az évek során előttünk, de tudom és hiszek benne hogy Sami leküzdi ezeket. Hiszünk a csodákban, hiszen az EMBER maga a CSODA.

Köszönet: Prof.Dr. Jeszenszky Dezsőnek, Dr. Hercegfalvi Ángnes  és az „Egy szív a gyermekekért” Alapítványnak, akik évek óta segítik Sami gyógyulását”.

facebook Megtekint a Facebook-on

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés


ADOMÁNYÁVAL GYERMEKEK ÉLETÉT MENTHETI MEG.
KÉRJÜK KATTINTSON AZ ALÁBBI GOMBRA





KÖSZÖNJÜK

Mentés

Mentés

Mentés

© Copyright - Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány - designed & coded: Artsolution