Egy szív a gyermekekért Alapítvány

PÁLYÁZAT – NYERTESEK 2013Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány

Évek óta folyamatosan kiírja alapítványunk – szabad pénzeszközeinek terhére – gyermekintézmények részére műszerek beszerzésének támogatásra vonatkozó pályázatát. Ez évig közel 45 millió forint támogatásban részesült 49 gyermekintézmény.
2013-ban a megpályázható támogatás 6 millió forint volt, melyre 12 érvényes pályázat érkezett 15,3 millió forint összegben. A kuratórium ismét kilenc pályázatot fogadott be, az eredetileg kiírt összeget megemelve.
Valamennyi pályázat érvényes és megalapozott volt. A kuratórium most is előnyben részesítette azokat a gyermekintézményeket, akik először pályáztak, vagy kérelmük a korábban kapott műszereik bővítését, használatának szélesítését szolgálta.
A műszerek beszerzését lehetőségeikhez mérten a korábbi évekhez hasonlóan segítették a forgalmazó – gyártó cégek is, akik igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy az alapítvány kedvező áron tudja a megvásárolni kívánt műszereket.
Köszönet nekik gyorsaságukért és megértésükért. Segítségükkel ismét több gyermek jutott korszerűbb orvosi ellátáshoz betegségük során az új műszerek segítségével.

Döntésünk értelmében a következő kilenc intézmény részesült támogatásban összesen: 6,069 eFt összegben. 

Nyertes pályázók és a kapott műszertámogatás: 

Egyesített Szt. István és Szt. László Kórház Gyermek-hematológiai és
Őssejt-transzplantációs Szakrendelő
Infúziós kezelőágy 4 db.

Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet Neonatológiai-Perinatológiai Intenzív Centrum 
Infunix IP-1010 Pulzoximéter 2 db.

Szent Margit Kórház Fejlődésneurológiai Osztály 
Babysense II CU-100/2 Hisense-LTD csecsemő légzésfigyelő 18 db.

Magyar Imre Kórház Ajka Gyermekosztály 
ECG-1350K 12 csatornás hordozható EKG készülék tartozékaival együtt

B-A-Z Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermek Aneszteziológiai és Intenzív Osztály 
Perfusor Space TCI kisméretű, automatikus fecskendős pumpa

Almási Balogh Pál Kórház Ózd Gyermekosztály 
„Petite Elite” hordozható AC/DC motoros váladékszívó

SZTE Fül-orr-gégeklinika 
Gyermek Fül-orr-gégészeti osztály 
ERBE uni- és bipoláris illesztékek

Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház, Szentes 
Nonin PalmSAT 2500A kézi pulzoximéter riasztással
Nonin neonatal flex érzékelő 2 kg-ig
Nonin gyermek újjvégi érzékelő 10-40 kg-ig
Nonin infant flex érzékelo 2-20 kg-ig

Szent Borbála Kórház Tatabánya Csecsemő és Gyermekosztály 
Morta H-Scribe Clinical Holter rendszer

ADOMÁNYÁVAL GYERMEKEK ÉLETÉT MENTHETI MEG.KÉRJÜK KATTINTSON AZ ALÁBBI GOMBRA



KÖSZÖNJÜK

Mentés

Mentés

Mentés

© Copyright - Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány - designed & coded: Artsolution