Egy szív a gyermekekért Alapítvány

TÁMOGATOTT GYÓGYKEZELÉSEK – KÜLÖNLEGES MŰTÉTEK 2014Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány

BOGI 9 ÉVES

Különleges műtétekBogi koraszülöttként jött a világra, központi idegrendszeri sérült lett. Jelenleg a helyi Református Általános iskola 3. osztályos tanulója. Nagyon sok fejlesztésen vett részt, hiszen izmainak feszessége miatt akadályoztatva van járásában, mozgásában.

Szülei hallottak az SDR műtét segítségével elérhető jelentős javulásról, hogy a műtétet követően sok – sok munkával, tornával egészséges ép felnőtt válhat belőle.

2014-ben kiutaztak Amerikába.

Bogi azóta hazaérkezett és tovább folytatja a kint megtanult gyakorlatokat, tanul és boldog kislány.

 

„2014. március 06-án St. Louisban túl is estünk a műtéten, amely megváltoztatja egész életünket. Esélyt kaptunk rá, hogy Bogi megtanuljon  egyedül is járni.

Szeretnénk köszönetet mondani az „Egy szív a Gyermekekért”Alapítványnak, hogy támogatásukkal lehetőséget kaptunk arra, hogy a kinti életünk boldogabban teljen.

KÖSZÖNJÜK!”

Bogi és anyukája

ADOMÁNYÁVAL GYERMEKEK ÉLETÉT MENTHETI MEG.KÉRJÜK KATTINTSON AZ ALÁBBI GOMBRA



KÖSZÖNJÜK

Mentés

Mentés

Mentés

© Copyright - Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány - designed & coded: Artsolution